2009. május 2., szombat

május

végre május van, kezdődik az igazi kirándulóidő:)
most tulképp jó kedvem van, igazából annyit ettem, hogy kipukkadok, de legalább jó volt.

pénteken házibuli volt, vagyis leginkbb sushievés, hááát, nem volt rossz, de nem ez lesz a kedvenc kajám. de nagoyn jó hangulat volt, és ugyan akkor is sokat ettünk, sőt, de most jól érzem magam. jó dolog barátokkal lenni, elég sok szorongás elmúlik.

ma meg kirándultunk, végül kerti sütögetés lett belőle, nagyon sok húst ettünk, salátával főleg, meg kenyeret...meg most este túróstáskát...szóval túlkajáltam magam ma is. de ma is jó volt, más társaság, teljesen újak, és nagyon jó volt.

most már itthon, és ittam egy csomót, mert azt megint nem sikerült, meg persze ettem is...mert mért ne:S de mindegy, holnaptól jobb lesz, mert nincs kaja, meg nem is akarok enni. hétfőtől meg munka, ami jó hír. meg lassan vizsgaidőszak, amitől eléggé félek, főleg, hog yegész nap itthon leszek. de a haditerv az, hogy közben elmegyek futni, mert jó idő lesz ,és a mozgás kikapcsolja az agyam, és akkor talán tanulni is jobban fogok tudni. legalábbis még hiszek benne...

az a baj, hogy összevissza eszem. hétköznap még egészjó , kevest, meg általában jókat, de ez a hétvége....elképesztő. mértéktelen vagyok, és tudom ,hogy sok, sőt rengeteg, de jól esik. persze fáj a hasam kb folyamatosan, mert ez nem tesz túl jót, de nem tudok leállni. unalmamban is eszem. meg társaságban. meg ha egyedül vagyok. meg kb bármikor.


kb 3 nap múlva legkésőbb törlöm a blogot, és elköltözöm. a blogspot marad, de más helyen leszek. majd értesítem, akit kell;)

2009. április 30., csütörtök

:)

na végre jó hír: ma reggel 52,6 voltam:)

rég volt már ilyen.
amúgy nem érzem a hatalmas változást, csak laposabb a hasam.
szerencsére mostanában nincs étvágyam, szóval kevesebb kaján is elvagyok. de azrét az ízek kellenek.

mindjért megint hétvége...elvileg lesz programom, és nem fogok unatkozni, deeee azért para.

vhogy most unom ezt a blogírás dolgot, de ez úgyis változik. most szerencsére nem volt időm unatkozni, és igazából kedvem se írni, de úgyis jelentkezem.

2009. április 24., péntek

újra ehetek:)

nos, ma már ettem rendesen, kicsit talán többet is, mint kellett volna.
de a jó hír, hogy reggel 52,8 !!!!!!! volt. persze ,így hogy ma már ettem ,holnap nyilván több lesz ,de akkor is:) azért jó érzés volt.

nézzük, menniyt ettem: reggel egy fél sajtoskifli sajttal meg sonkával, aztán egy alma. ebéd első fele egy paradicsomleves meg egy kis eper, meg elrágtam egy pár (télleg kb 3 db) grissinit, aztán enchilada , de az nagyon rossz volt. vacsi meg mondjuk akár ez is lehetett volna, de nem, még egy fél zsömle túróval. na az finom volt:) a fagyit véletlen úsztam meg, pedig nagoyn rá voltam gerjedve:D

na ma persze jól összevesztünk szivemcsücskével, szerintem nekem volt igazam, szeritne meg nem. hát ez ilyen. de végül lett kompromisszum és ez a lényeg. és a fő lényeg, hogy én rábólintottam a kompromisszumra, nme nekem kellett kitalálni. ez azért jó érzés volt...mikor végre abbahagytam a morgást:)

most meg minjdért alszom....

az a nagy baj, hogy nagyon sokat alszom. nem tudom , hogy szokjak le róla, de a délután ialvás kell, az a legjobb , de este is korán fekszem...és korán kelek. de igazából asszme most télleg minden munkámat elvégeztem, szóval nem tudom. persze lenne még dolog, de hát lusta vagyok. ezen kéne változtatni. majd szép lassan...:(

2009. április 22., szerda

A Betegség

nos úgy néz ki, beteg vagyok. vagyis most már talán csak voltam.

tegnap ugye hányingerem vol,t ez meg is maradt, de annyira ,hogy egész nap egy fél kiflit, pár falat tejbegrízt meg két almát ettem. ezt is cska azért ,hogy vmi legyen bennem.

ma már ettem reggel egy szelet vajaskenyeret, egy fél kefírt, meg egy bögre tejet, meg pár szem piskótatallér szerű izét, cska csoki meg lekvár nélkül. szóval kerek piskótát:D

de már majdnem éhes is voltam ma egyszer...

azért remélem nem marad így, bár akár szerencsésnek is mondható vagyok, hogy nem eszem....de zaért inkább lennék rendben.

2009. április 21., kedd

hűha...

télleg eltelt pár nap....el is felejtettme írni. ami nem baj, mert az azt jelenti, hogy
a, jól vagyok
b, elfoglalom magam, tehát jól vagyok.

na de cserébe már nem. msot vagy terhes vagyok vagy gyomorrontásom van, vagy ennyire megvisel ,hogy megjött....ez azért nagyjából kizárja az első verziót:D

hazajöttem melóból, nem annyira bírtam a dolgot...ugyan nem hánytam, de lényegesen messzebb van ott a wc, mint itthon.
egyelőre nem hánytam, de azért az esélye még megvan.

legalább jót tesz a kajának, ma még csak egy almát ettem meg pár szem epret. meg egy kiflit próbáltam, de attól csak még rosszabb lesz. az alma jó. ha éhes leszek, enni fogok még, de egyelőre nem érzem a dolgot.

hogy reagáljak:
édesség:

nem tudok, de ha eszembe jut szólok....esetleg amit olvastam a zselés cucc. már kb megvannak az arányok: egy deci folyadékhoz egy teáskanál étkezési zselatin. a folyadék meg lehet mondjuk vmi édes lájt innivaló, vaaagy....nem tudom, még gondolkozom. már a kávé is eszembejutott, mármint kávézselé.
amúgy a sima kakaóporban 10dekában van 200 kalória, ami nem is olyan sok. főleg, hogy kb egy -két kanálnyi megy egy deci vízbe, azt felfőzve még egy deci tejet hozzáöntve egésdzen jól hangzik;)
meg egy kis feketecsoki se rossz ám. de cska kicsi:)

ana oldalak: alapvetően nekem tetszenek a 15éves alkatú lányok...sajnos nem leszek olyna ,mert annál világéletemben nőiesebb voltam, széles csípővel....sajnos hozzá vékony a felsőtestem, de hát sebaj, akárhogy tornázok, nme lesznek nagyobb melleim:D de barbipicsa én se szeretnék lenni....de 15-6évesen azm ég belefér, vlszé n is az voltam, és élveztem. de hát öregszünk...:)

itt tuti nem köveznek meg, főleg mert kb mi ketten olvassuk az oldalt...elvileg van vmi statisztika,de még nem találtam meg, hogy merre, majd ránézek. de hát ez télleg elég hülye verseny...azértigyekszem odafigyelni, hogy ha lelkiismeretfurdalásom van is, akkor is egyek, mert attól nem lesz jobb, ha nem. (mondjuk most nem olyan rossz, hogy nem tudok enni...ki is használom...azért futni nem mennék most, sőt , sehova nme mennék...)

nade inkább összeszedem magm, aztán majd ami kimaradt, még leírom:)

2009. április 18., szombat

azt hiszem jogos volt....

mármint a halálfélelem a hétvégétől.
belefáradtam ismét a nem-evésbe, hogy nem lehet semmit, és meg kell nézni, és annak is a felét.

de muszáj:( ma is mindenfélét ettem, de most már nem.

asszem ma rögzítem a holnapot ,hátha úgy könnyebb lesz...remélem.

szóval reggleire almás weetabix, 10óraira lehet eper, ebéd jégsaláta maradék hallal, és inudlás előtt maradék alma/eper, ahogy esik. rendezvényre meg viszek még almát...

annyira akarom ,hogy működjon....bár ezm egint nem túl sok, de ki kell bírni. muszáj:S

2009. április 17., péntek

rossz nap

hát nem tudom mi van ma reggel, de bazi éhes vagyok....monjduk jön a hétvége meg a halálfélelem tőle, de igazából most minden napra vna programom, szóval nem tudom. de félek:S

remélem jobb lesz, mint a múlt hét vége.

most még lehet enni, majd délután nem....

persze nem merek mérlegre állni:S na mindegy, majd meglássuk ,aztán talán holnap.

2009. április 15., szerda

:S

most rosszul vagyok. egészen normálisan próbáltam ma enni, reggelire 2 vékony szelet barna kenyér, az egyiken hal, a másikon meg cukormentes lekvár, egy kávéval. igazából semmi extra.

rendezvényen fogjukrá ,hogy 10órai volt egy pici magoszsömle tojáskrémmel (ez eléggé csak mutatóba) meg pár szem eper. meg még egy kávé, meg egy csomó víz.

ebédet nem kaptunk szerencsére, helyette a reggeli maradék szelet lekvároskenyeret ettem meg, itthon megj öttek a bajok: paradicsomleves, kevés káposztástészta, meg egy jó híg tejeskávé.

ennek a tetejére elmentem futni, és ennek most az az eredménye, hoyg hányingerem van, leginkább magamtól, mert hatalmas a hasam, behúzni se tudom, és mindjért sírva fakadok a világtól. ennyit arról, hogy a mozgástól boldog lesz az ember. aha, hát persze....

és el is kell induljak, mert el fogok késni.

2009. április 14., kedd

majdnem

na hát egészen izgalmas napom volt kajálás szempontjából, megpróbálom összeszámolni:

reggeli alma, meg még egy. aztán 30deka paradicsom, ez már fogjuk rá hogy ebédidőben. ja volt előtte egy kávé is. hazafelé még egy kávé (hieprszuper zsírmentes tejjel, legközelebb curkomentes vaníliasziruposat fogok. amúgy állat finom volt). majd délutáni szundi, amiből korgó hassal ébredtem....szóval ezek után egy kis húsleves répával (direkt figyeltem, hogy lassan, mert fájt volna a hasam), aztán egy kis zöldség hallal meg (szigorúan lájt) majonézzel.

ez eddig: kb 750.

és most éhes vagyok. nagyon. szóval ittam egy tejet, mert még csak kakaópor sincs itthon ,csak curkozott. de a vanília aroma csodákra képes (L)

kedvenc esti italom: fele tej, fele víz, fél kupaknyi vanília aroma és egy kis édesítő. kalóriában max 50-60, tejtől függ. cserébe nagyon finom.

a 750 nem is hangzik olyna rosszul, remélem télleg nem értem el az 1000et.

nem tudom eldönteni hogy ez télleg kevés e, vagy pedig éppen működöm vele. ma napközben alig voltam éhes, monjduk dolgom is volt, de estére meg korog a hasam...igyekszem inni inkább.

holnap dolgozós nap lesz hajnaltól, nem tudom hogy bírom ki....vlsz úgy ,hogy a két munka között egy kávét fogok inni. meg evős meló, figylenem kell nagyon. végülis ezerszer ettem már ilyen helyen, semmi nagy cucc, ha most nem teszem.

kitartok. azértis:)

holnapután mérek egyet....félek:s

új nap...

új élet. szokásos szlogenem:D

na, ma már dolgozni fogok szerencsére, addig is elfoglalom magam. és akkor nem kell enni, emrt nem figyelek rá:)

ma tartok vmi zöldségnapot, gyümölccsel meg semmi komoly kajával. azért ebédre lehet eszem levest ,de max főtt zöldséggel. reggelire van almám.

még mindig tervezem a turbó diétát. bazi drága, de legalább utána nem kell kajára költeni.

amúgy ,hogy mért akarok vékony lenni? tegnap szivemcsücskének kicsit kiborultam, hogy most elveszett a célom a hülye versey miatt, és mennyire csalódott vagyok maitta, és különben is, erre a válasz: ne a veresny miatt akarjak lefogyni, hanem folytassam most csak úgy.
hát akkor folytatom. ....:(

2009. április 12., vasárnap

kalács

ha nem ennék egész nap sütikéket ,akkor lehet nem érezném úgy magam mint egy tehén.

finom kalácsot sütöttem, és erre most azt eszem. aztán csodálkozom, hogy holnapra kb 76kiló leszek. na mindegy.

tegnap volta mfutni. ha magamhoz térek , akkor ma is megyek.

utálom a hétvégét.

2009. április 10., péntek

:)




na alakul ez, csak bazi lassan....

reggel van

a változatosság kedvéért nem tudok aludni. király.

és baromira bosszant a hülye verseny. erősen bundagyanús, bár biztosan csak kiesettként látom így a dolgot. a barátnőm persze bejutott...annyira nem vagyok meglepve. csak ez így annyira szarul esik, hogy ő miért és én miért nem?
irigy vagyok, ez a mai nap tanulsága. monjduk ezt régóta tudom.

MÉRT NEM SZOKOM LE ERRŐL, hgoy hülye versenyeken inudlok????

2009. április 8., szerda

csalódás

kicsit úgy érzem negatív hangulatú blogot sikerült létrehozzak. na sebaj, végülis hasonló sötétség van bennem is. igen, a másik értelemben is. háhá. micsoda poénok.

komolyra fordítva a szót kicsit nyűgös vagyok, tegnap volt egy verseny középdöntője, és kiestem. hiába a netes szavazásról meg kéne tanuljam, hogy csalás,és ismerősök versenye. a másik tanulnivalóm, hogy nem vagyok modell, nem fogok a külsőmből élni, és egyáltalán MIT AKAROK ÉN?????? de hát szeretek szerepelni. most vagyok fiatal. bár a modell kislányokhoz képest bőven túlkoros vagyok, és alacsony is, szóval ez van. amjd feldolgozom. ha meg nem, továbbra is bajaim lesznek.

a jó hír az 53,4 kg, rég voltam már ennyi. mosolyka.

éééés voltam futni, meg szoliban ,meg izé. és jó volt. a futás nem annyira, kevés lett ,pedig azt hittem nem fogom bírni. hiába, a karnitin az karnitin. holnap ráduplázok.

és holnap lesz az utsó munkanapom, utána egy hét szünet. király, megint nem tudok mit csinálni majd magammal. majd figyelek ,hogy ne egyek....

nos remélem kedves olvasóm jövő héten ráér egy kávéra ;) (szigorúan édesítővel és zsírmentes tejjel.....:S)

(azon is gondolkoztam ,hogy rámjött a szómenés, és most írogatok, szóval nem ezen, hanem azon, hogy utálom, hogy mindig néznem kell, hogy mit eszem meg és hogy szabad e. általában nem szabad. és ez rossz. de nem akarok megint kövér lenni. rossz érzés...most is rossz, de kevésbé...)

ha már itt tartunk, megpróbálom összeírni mit ettem ma:

reggel kávé tejjel (nem indul a nap nélküle, helyből jön a hibakód), aztán fél tökmagos zsömle (háromnapos maradék, annyiran em volt jó) meg két fornettis rukkolás sajtos izé. na aaaaz finom volt. majd kiderítem hány kalória. kb egymillió.
ebéd vmi bakonyi leve,s bár inkább híg gombalevesnek mondtam volna. nyomokban húst tartalmazott. meg egy alma.
aztán délután egy kis pörkölt, kis karalábé , meg 20deka eper.
estére meg egy almát ettem kefírrel.

hű ez megint egész sok lett:(
holnap kevesebbet eszem, kimarad ad élutáni evés. bár ma futottam, belefért. végülis...

2009. április 5., vasárnap

nem vagyok egyedül

nos úgy néz ki találtam valakit, aki hasonlít rám...nehéz eldönteni, hogy ez jó vagy rossz. igazából én örülök, mert legalább van vki, aki él és mozog, és érti ,hogy mit gondolok.

eddig senkinek nem mertem elmondani, hogy mi is a helyzet, bár sztm annyira nem is durva, mint amilyennek hangzik, egyelőre kontrollálom magam, és még inkább megyek befelé,mint kifelé, és nem érzem, hoyg baj lenne.

azért remélem , hogy új olvasóm kommentelni is fog:)

az első ,aki egyáltalán arról tud, hogy írok blogot, és gyanítom az első, aki rajtam kívül elolvasta. van egy olyna érzésem, hogy nem is lesz sokkal több.

szóval várlak itt, én leszek továbbra is (láttam ám, hogy jártál itt, kár, hogy törölted....:( )

2009. március 30., hétfő

nem értem

először is sikerült üresen elküldenem a bejegyzést:D ennyire szőke vagyok.

másodszor pedig a barátnőm megsértődött ,pedig jót akartam, hogy kiábrándítsam egy hülye elvéből. és én vagyok leugatva, amikor az én szakmámba vág adolog....hátköszi. akkor cisnálj amit akarsz.

egyébként meg van új win, amiben itt helyből be vagyok jelentkezve, cska nem értem mért. de hát ő tudja....

na majleszek, aztán majdírok. nem sok jót.

2009. március 29., vasárnap

vége!...??

hát érdekes gondolatok vannak bennem, nem is tudom van e értelme megfogalmazni vagy igazából teljesen felesleges.

első körben, hogy nincs kitartásom, egyedül nem megy, főleg támogatás nélkül. ráadásul betegen főleg nem annyira. de jól esett együtt enni, és hulla fáradtan somlóit majszolni a konyhában, mert az legalább kedves volt velem, míg a személyzet kevésbé.

sé hátra van holnapra (vagy mikor is, és most mi is van?) valami fontos. ami nem is az, de most fáradtan, sírás határán, most az.

Mottó: az emberek nem változnak. SOHA.

formálódnak, tapasztalnak, de meg nem változnak.
talán aludnom kéne:)

2009. március 26., csütörtök

fáj

utálomutálomutálom:(

utálom ,hogy minden évben legalább kétszer felfázom, hogy az felhúzódik a vesémre, és nem tudok aludni, és fáj:(

hiába van bennem már két fájdalomcsillapító, hiába aludtam tegnap 4órát, hiába érzem,hogy leragadnak a szemeim, nem tudok aludni, mert FÁÁÁÁJ. most épp csak a bal vesém. tegnap éjjel a teljes oldalam akart kiszakadni.

ééés holnap reggel is korán kelek.

ja, mérlegre még csak rá sem nézek, mert akkora a hasam, mint egy 3 hónapos terhesnek, és úgy is tartom magam. szuper érzés.

és a melóval is szarban vagyok, egyelőre fogalmam sincs mi lesz, pedig olyna jól is alakulhatott volna.

2009. március 19., csütörtök

este van ,este van...

és én szédülök. meg hányingerem is van egy kicsit. micsoda szerencse, hogy nem vagyok miás, úgy már jobban érezném magam....:S

jó, valóban sok volt a mai nap, rendezvénykaja....kár volt enni itthon. na mjad holnap.

53.9, ami nem is olyan rossz. remélem holnap kevesebb lesz....max 53.2 hétvégére a cél.

jövő héten meg utána végig dolgozom ,az sokat fog segíteni ,hogy ne egyek. remélem:)

2009. március 14., szombat

:(

kész. tegnap este rengeteget ettem....látszik is, 54,2:(
és már a hashajtó se hat...pár nap szünet kell úgy érzem, monjduk úgyis utazom, ott meg nem lehet. micsoda szerencse.

ma nem eszem. a reggelit már megúsztam, ebédre leves lesz, azt meg gyakorlatilag folyadék, megintcsak belefér. meg majd útra veszek egy kávét.

idiótaság, utálom ,hogy folyton fogyózni kell:(

2009. március 13., péntek

próba

na most megpróbálom ide beilleszteni ,aztán vagy sikerül vagy nem....


2009. március 12., csütörtök

megcsinálom.

és sikerülni is fog. biztosan. azértis.

most rosszul vagyok, nagyon sokat ettem hirtelen ,és fáj a hasam. egész nap jó voltam, erre este a hülye sajt, ami ráadásul az én ötletem volt...egyszerűen zseniális vagyok:S

mindegy, holnap már jobb lesz, egy pár dolgom van is,é s mellé jó is lesz a kis szűzteakex, meg vmi folyadék. kár,hogy nem nagyon szeretem a teákat magukban, pedig az jó folyadék lenne.

pedig ma edzés után olyna jó volt....de nem baj, holnap ugyanígy lesz. és vékony leszek. mert meg akarom csinálni.

ÉS MEG TUDOM CSINÁLNI.

egy fél mosoly

úgy tűnik tavasz van:) legalábbis süt a nap, és olyna mintha már bújnának ki a virágok, csak sajnos ez nem látszik, ha kilép az ember az ajtón....rettentően fúj a szél, és hideg van még. de azt hiszem van remény!

a másik része a fél mosolynak, hogy ugyan edzés után, de 53,7kg voltam. ami azt jelenti ,hogy a héten már csak fél kilót kéne fogyjak. az már kispálya, főleg ha elmegyek edzeni holnap is meg szombaton is.

viszont újabb tanulság (bár már ezerszer megtanultam), hogy éhesen nem tudok edzeni, főleg délelőtt nem. senki nem hisz nekem, de ez van: délelőtt képtelen vagyok edzeni,a szokásos formám töredékét bírom csak produkálni. ma is sikerült ebéd előtt....bár lehet az volt a baj,hogy reggelire egy liter teát meg pár darab szűzteakexet ettem. ez gyakorlatilag kb 100kalória összesen. nem annyira meglepő, hogy nem tudtam mozogni.

azért ezt letudtam, és még van 3-400kalóriám mára, amit este elfogyaszthatok. juppijé.

namajjmégjövök.

2009. március 11., szerda

éheeeeeeeees

Éheeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeees vagyooooooooooooooooook.....meg hisztis is.

úgy szeretném, ha bármikor bármit ehetnék,és nem ez töltené ki a napjaimat. de hát sajnos ez van. utálom,hgoy gyereknek elhíztam, és hogy azt nem bíííírom leadni, cska vért izzadva.

na jó, nem szenvedek, hanem inkább indulok a dolgomra. egy jó óra múlva ebédelhetek, addig meg még jöhet egy kávé. szanaszét fogok pörögni.

u-i.: esetleg ha vki erre járna, amire kevés esélyt látok, esetleg segíthetnek, hogy a bejegyzés dátumát hogy lehet megváltoztatni??? mármint igen, látom, átírom és kész. nade most háromnegyed egy van, és ő meg hajnali 4 óra 40et mutat. MIÉÉÉRT?

reggel van

de nagyon. nehezen viselem a reggeleket. nem tudok aludni általában, de nyomott vagyok egész délelőtt. és nem, én nem tudok délig aludni, soha nem is tudtam. buli után se, amikor hajnal4kor fekszem. pedig nagyon irigylem azokat, akik annyit alszanak, amennyit akarnak.

na de, a félig meddig jó hír, hogy 54,1kg vagyok, ami már majdnem jónak mondható, főleg a múlt hét vége után. hét végére 53,1 akarok lenni. na jó, picit több még belefér.

bele se akarok gondolni, hogy két óra múlva indulok edzeni:(

ésakkor induljon a banzáj...

második kiadás

újra itt vagyok, eddig bírtam hülyeségek írkálása nélkül. rájöttem, hogy semmi értelme, hogy blogot írjak, és hogy egy picinytet sem hat meg ,hogy kinek mi a véleménye róla. de nekem ez most így jó. aztán ha nem lesz az ,majd nem írok.

de ha már így itt vagyok, közlöm, hogy a mai kalóriabevitelem 678 kalória. háhá. nem túl jó, nem bánnám, ha egy 100assal kevesebb lenne. cserébe tornázni is voltam, így talán nem is ennyi. azért nem fogok molekulánként számolni.

meg vettem karnitint is. azóta pörgök:)

és most unatkozom, ami elég gyakran előfordul. a legtöbb közeli ismerősöm nem képes unatkozni. nekem nagyon meyg. bárhol bármikor. ha 5percig nincs mit csináljak, már halálosan bírok unatkozni. szeretem a pörgést. munkában is. inkább ne legyen egy szabad percem sem, minthogy ne csináljak semmit.

gondolom eléggé magamnak fogom írni a blogot. de ezt nem bánom. így inkább napló. csak akár bárki rá is találhat:) úgysem tudjátok ki vagyok:)

2009. március 10., kedd

hát hello...vagy ilyesmi.

beálltam a sorba, és már én is írok blogot, legalábbis tervezem,hogy írni fogok rendszeresen. magamnak, magamról. Főleg arról, hogy vékony leszek. nagyon. és még annál is jobban. igazából nem akarok a magánéletemről írni, inkább a gondolataimról, ami úgy eszembe jut. biztosan írni fogok a családomról (kevés szereplős a dolog) meg a barátaimról (ez már több, sok sok problémával) és ami bennem lakik (ijesztő dolog:D)

vesszőparipám a helyesírás, szóval arra igyekszem figyelni, de cserébe iszonyat szétszórt vagyok, úgyhogy vagy sikerül vagy nem (a melléütés nem helyesírási hiba!!!)

nos akkor kezdjük is....